Dolgozunk

Ti kérdeztétek, mi válaszolunk

Ha kíváncsiak vagytok min és hogyan dolgozunk, itt feltehetitek kérdéseiteket.
A feltett kérdések akkor kerülnek ki az oldalra, amint az adott téma felelőse megtekintette és válaszolt rá.

Az elküldéshez a gombot itt csúsztasd végig!

Eddig kérdeztétek

Megválaszolt kérdések: 546 | Válaszra váró kérdések: 111
Kérdés
Kérdés:
 
Kérdező neve: OzOz
Eddig 3 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 13.
 
Üdv!

Huhh...végig olvastam az egészet! Nem semmi munkába vágtatok bele, személy szerint drukkolok nektek, hiszen az én "múltam" is egyidős a MAGUSsal. Persze azóta sok minden eltelt már és mint sokan mások a korosztályomból elhagytuk a "mókust" a gyerekbetegségei és igénytelensége miatt, holott szinte jobban ismerjük a világát és a történelmét, mint a sajátunkat. Átnyergeltünk komolyabb rendszerekre és mindig vártuk/várjuk, hátha majd most...

No, akkor összefoglalom a benyomásaimat, amit le tudtam szűrni az általatok tervezett új rendszerről:

A harcrendszer olyan, mint a CODEXé, a hivatások hasonlóan működnek, mint a WH FRPG-ben, a Sorspontok a Shadowrun karmarendszerére hajaz, a rendi vezető rész meg olyasmi, mint ahogy az Ars Magicat játszuk. Ez eddig elég impozáns, ha még a varázstárgyak is úgy működnének, mint az Earthdawnban (rá kell "hangolni" a karakterre, nem csak úgy fölkapom azt használom, sőt szintjei vannak a használatnak és keményen meg kell dolgozni a fejlesztésért), akkor egy igazán komoly játékot sikerülne összehozni. Ja és még valami: ha elfelejtenénk a képességek/varázslatok rendszerében a köröket meg a perceket és jelenetekben, meg cselekedetekben határoznánk meg az időt, az minden tekintetben növelné a használhatóságot, életszerűséget és igényességet a mágiarendszerben.

Szóval drukkolunk, hogy sikerüljön, amire 20 évet vártunk. Ne okozzatok csalódást, és legfőképpen tartsátok be az ígéreteket, mert a MAGUS kapcsán emiatt sok embernek rossz a szájíze. Remélem, ti elmulasztjátok, akkor lehet esély arra, hogy ebből meg tudjatok élni.

Tisztelettel:

OzOz
 
Válasz
Válasz:
 
Válaszadó neve: magus.hu-verren
Eddig 3 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 21.
 
Üdv!

Távolról nézve jók a hasonlataid, közelebbről reméljük sikerül még szebbé tenni az új rendszert: nem találtuk fel a spanyolviaszt, de reméljük jól tudjuk kombinálni az összetevőit és hangulatosan fűszerezni! ;)

A varázstárgyakról: kisebb hatalmuk lesz, de nem kell használatukhoz "összecsiszolódás". Az összecsiszolódás jár előnyökkel, de hátránnyal is (szimpatikus viszony kiépülése) és esélyt kap az eszköz, hogy ereklye váljon belőle. Az előny nem azt jelenti, hogy +5 helyett +6 stb. lesz, hanem egyéb "mellékes" előnyöket nyújthat.

Az ereklyék már jobban fognak hasonlítani az Earthdawn varázstárgyakra: lesz akaratuk, elvárásaik, hasznos trükkjeik és hatalmuk is nagyobb lesz.

Nem okozunk csalódást: nem hibátlan munkát ígérünk, hanem azt, hogy ha nem úgy alakul egy ígéretünk, vagy tévedésbe esünk, akkor azt nem sunnyogjuk el és felvállaljuk.

Köszönet!
 
Kérdés
Kérdés:
 
Kérdező neve: diMerce
Eddig 0 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 12.
 
Üdvözlet!

Köszönöm az eddigi válaszokat! Zaklatnálak még azért :)

A kalandor-kalandozó-hős hármast technikailag hogyan lehet elképzelni? Nagyon primitív példával élve, ha 3 darab mondjuk 10. szintű ugyanazon képességekkel és fejlesztett képzettségekkel bíró kalandort, kalandozót, hőst egymásnak engedünk (mondjuk mindenki harcos), akkor ki nevet a végén, pusztán a képesség, képzettség, harcértékeket figyelembe véve?

Hogyan viszonyulnak a "kasztok" szintjei egymáshoz (ugyancsak primitív példa 1.TSZ hős = 3.TSZ kalandozó = 6.TSZ kalandor)? Vagy a három kaszt közötti különbség a sors pontok felhasználási módjában nyilvánul meg technikailag? Hogyan tudnak ezek együtt kalandozni? Egy Zabar Mesh, és egy Gorduin könyvben jól elvannak egymás mellett, de azért nem ugyanabban a ligában játszanak, hogyan lesz mégis élvezhető egy "vegyes" kaland, mitől fog ez működni a játékban?
 
Válasz
Válasz:
 
Válaszadó neve: magus.hu-verren
Eddig 1 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 21.
 
Üdv!

A zaklatáshoz több kell! ;) Hasznos szemszög, nézzük sorban:

Az azonos szint mellé feltételezzünk azonos életkort is. A hős a sorspontjai miatt jobb képességekkel, jobb iskolákkal/képzettséggel, jobb felszereléssel rendelkezik, ezért (is) nyerhet fölényesen! Ugyanakkor ott vannak a kaszt képességek, melyeket jól felhasználva labdába lehet rúgni, de!

A három kasztnak adott esetben más-más a szerepe: a Hős különleges képességei arra valók, hogy sorsfordító/eseményfordító cselekedeteket vigyen véghez és ezzel növeli a többiek hatékonyságát is: hős mellett hőssé lehet a nem hős is - legalábbis egy epizód erejéig ;). A kalandozók különleges képességei egymás támogatására, csapatmunkára valók (egy kalandozó nem ér fel egy hőssel, de öt kalandozó felérhet öt hőssel). A kalandoroké... nos az övék azért, hogy egérutat nyerjenek ha kell (sosem a kalandort fogja a csapatra támadó bestia először megtámadni...)

Tehát a válasz kettős: Sorspontok és kaszt (különleges) képességek felhasználása a fő különbség.

Valóban három különböző ligáról van szó, de csapatban lehetnek a legerősebbek. Akivel egy hős harcba szállhat, azt egy kalandozó elég lehet ha feltart, magára vonja a figyelmét, összezavarja. Erre pedig meglesznek az eszközei. A felkészültségnek (eszközök, körülmények) jelentős, gyakran döntő szerepe lesz, ilyenkor a határok jobban elmosódnak. A hősöknek ritka, nagy erejű képességei, a kalandozóknak gyakori, erős, a kalandoroknak sűrűn használható, gyenge képességei lesznek.

Köszönöm a kérdést!
 
Kérdés
Kérdés:
 
Kérdező neve: Quantus
Eddig 0 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 17.
 
Heló!

1. Az egyik leglényegesebb téma a sebzés/életerő rendszere. Már nagyon érdekel minket, milyen újdonságot találtatok ki ezen a téren. Jó lenne már legalább valamilyen koncepciót megtudni ezen a téren is, hogy itt megvitathassuk. Nektek is biztosan lényeges, milyen visszajelzéseket kaptok majd, hiszen ez a célja ennek az fórumnak. Minket meg már jó kalandozóhoz illően furdal a kíváncsiság. Egészen fura, hogy egy ilyen fontos kérdésben el vagyunk zárva. Így ötletelni vagy dicsérni sem tudjuk az újítást. Ha sem ÉP/FP és sem fogyó HP nem lesz, nem tudjuk elképzelni sem mi vár ránk :))

2. A tesztelésről már tudhatunk valamit? Csak személyes találkozóval vagy elektronikusan is részesei lehetünk a tesztcsapatoknak?

3. Sok pozitív dologgal találkoztunk eddig a fórumot olvasgatva. Reméljük, egy színes, sokrétű, mégis egyszerűen áttekinthető és jól játszható rendszert kapunk. Sok sikert hozzá!

Köszi a válaszokat
 
Válasz
Válasz:
 
Válaszadó neve: magus.hu-verren
Eddig 3 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 20.
 
Hello!

1. Pedig még tovább szeretnénk csigázni mindenkit :P ez itt nem fórum (később lesz olyan is), "csupán" tájékoztató és óhajsóhajvágyéspanasz-benyújtó felület ;) A koherencia megőrzéséhez kell egyfajta szigor részünkről: komplexen az egészet szeretnénk véleményeztetni veletek, élesben a legvégén.

2. Tesztelésről: heteken belül lesz bővebb infó. A kiválasztás utolsó köre személyes lesz, és komoly elhivatottságot és összeszokott csapatokat várunk el. Ilyen elvárás lesz például az élménybeszámoló írása, melyekből néhányat leközlünk.

3. Pontosan ilyen célokat tűztünk ki, és még valamit: összetartó közösséget!

Köszönet a kérdésekért és a jókívánságért!
 
Kérdés
Kérdés:
 
Kérdező neve: Örsi
Eddig 0 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 19.
 
Tisztelt fejlesztők,

Nagyon jó látni ,hogy egy zászló alatt a korábbi évek vitái nélkül ismét húzzák a M.A.G.U.S szekerét és láthatólag egy irányba. (:

Az lenne a kérdésem ,hogy az fp ép rendszerrel mi a kifogás? Régi jól bevált sajátossága volt a játéknak.

Tehát korábban probléma volt ha nem volt tartalomjegyzék, ha nem volt egyensúly és egyéb pontatlanságok. De egy kollégától sem hallottam még hogy az fp ép rendszer vagy a rövidítések használata probléma lenne illetve az egységes k100-at sem értem teljesen.

Kérdezem ezt azon régi motoros kollégák nevében akik nem nagyon szólalnak meg fórumokon (:
 
Válasz
Válasz:
 
Válaszadó neve: magus.hu-verren
Eddig 1 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 20.
 
Tisztelt Rajongó! ;)

Nagyon bízunk benne, hogy sikerül ezt az egységet kiszélesíteni és optimizmusunkból ragad mindenkire!

Dobásokkal kapcsolatban: az egységesítés a játékmenet és programozhatóság támogatására, valamint az esélyek/képességek/képzettségek/hatások/körülmények megfelelő matekozására történt.

A rövidítésekkel nincs gond, inkább a mögöttes tartalom és a hatásai számítanak. A régi Ép/Fp rendszer cseréje koncepcióváltás. A fogyó HP modell elhagyása és az Fp magyarázatok tarthatatlansága melletti fő szempont, hogy az új koncepció szerintünk nagyon hangulatos és következetes, igazi magus-védjegy lehet.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a kevésbé hangosak is köztünk vannak :)
 
Kérdés
Kérdés:
 
Kérdező neve: Levente
Eddig 1 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 09.
 
Sziasztok!

Terveztek betenni a szabályrendszerbe olyan részt, mely a játékosok kapcsolataival foglalkozik?

Shadowrun-ban találkoztam ezzel, ott furcsán volt megoldva, de maga az ötlet szerintem díjnyertes.
 
Válasz
Válasz:
 
Válaszadó neve: magus.hu-verren
Eddig 3 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 10.
 
Szia!

A játékosok egymással kialakított kapcsolata több helyen megjelenik ténylegesen is: harcban/csapatmunka szintű cselekedetekben, szimpatikus mágiában és a kasztpontokban. Nem pontok elosztásáról lesz szó, hanem tényleges cselekedetek határozzák meg a viszony minőségét: közös taktika, csapatmunka, a másik védelme, társ megmentése stb. Apró, hangulati előnyöket fognak jelenteni ill. bizonyos esetekben veszélyforrást, kockázatot (szimpatikus viszony). Természetesen az árulás, cserben hagyás stb. is ugyanígy befolyásolja a karakterek viszonyát.