Dolgozunk

Hírek/közlemények

Itt megtudhatjátok a legfrissebb híreket, újdonságokat és mindent, amit fontosnak ítéltünk megosztani veletek.

Friss hírösszefoglaló

Dátum: 2013. 11. 17.
Eljött az ideje, hogy számot adjunk arról, milyen munkát végeztünk az elmúlt hónapokban és mit várhattok a közeljövőben.

Először is az új rendszer megjelenéséről: az idei, karácsony előtti kiadás biztosan nem vállalható, így jövő év első negyedévének végét fektettük le céldátumként. Karácsonyra szánt meglepetésünkről december elején adunk tájékoztatást.

Közösségi élet: facebook oldalunkon 12 ezresre növekedtünk, működik csapatkereső és véleménygyűjtő alkalmazásunk, folyamatosan kapunk híreket versenyekről, táborokról és alakítjuk első klubhelyiségünket Budapesten. Vége felé tart az új magus.hu arculati és funkcionális tervezése, melynek béta tesztelésébe bekapcsolódhat majd minden érdeklődő.

Játékrendszer: az elmúlt hónapokban véglegesítettük a játékrendszer koncepciójának kérdéses elemeit, melynek kapcsán köszönettel tartozunk tesztelőink kreatív és konstruktív hozzáállásának. Az új rendszerről december elején adunk közre összefoglalót, november utolsó hétvégéjén pedig nyílt bemutató játékokat tartunk a "Társasjátékok Ünnepe" elnevezésű eseményen. A rendezvény során minden látogató egy asztalhoz ülhet íróinkkal és fejlesztőinkkel, akár beszélgetni, akár játszani szeretne.

Ynev világa: íróinknak hála hatalmas mennyiségű, játékosközpontú és nyelvezetű írás/összefoglaló született, melyek ismert tények és világelemek mellett számos gyakorlati kérdésre választ adnak. Ezen anyagok fontos részét képezik a kiadásra váró alapkönyvnek. Mindezen munkák végeztével - a kiegészítők rendszerterveivel összhangban - következnek Ynev azon specifikus elemei, melyek csak részben kerültek kidolgozásra az eddigiekben. A novellapályázatra beérkezett alkotások feldolgozása és értékelése folyamatosan zajlik, eredményhirdetés a kiírásnak megfelelően, decemberben fog történni.

Köszönjük a lelkes támogatást, a türelmetlen várakozást, a kíméletlen kritikát és az építő javaslatokat! A kalandozók hadurai továbbra is a kalandozók zászlaja alatt összegyűltekért munkálkodnak.
 

Csapatkereső alkalmazás

Dátum: 2013. 11. 07.
Élesítettük csapatkereső alkalmazásunkat!

A MAGUS csapatkereső alkalmazást azért fejlesztettük, hogy régi és új szerepjátékosok találjanak egymásra és csapataikra. Célunk, hogy az internet és a közösségi oldalak gyorsaságát és téráthidalását kihasználva új lehetőséget teremtsünk a szerepjátékosoknak. Az alkalmazás segítségével az szerepjáték típushoz találhatsz partnereket.
Amennyiben Te is úgy érzed, hogy szükséged van játékostársakra vagy egy igazán jó csapatra, nézz körül, regisztrálj és találd meg, akit keresel!


 

Infografika 001: A Sors.

Dátum: 2013. 08. 30.
Bemutatkozik az új játékrendszer egy központi eleme.

A SORS.

Sorspontok
 

Felhívás: Kezdő szerepjátékosokat keresünk

Dátum: 2013. 08. 28.
Felhívás

M.A.G.U.S. szerepjáték szabályrendszerének tesztelésére keresünk olyan játékos jelölteket, akik kedvet éreznek kipróbálni, de kezdők vagy sosem játszottak eddig M.A.G.U.S. szerepjátékkal. 
Amennyiben ismertek valakit, akit érdekel a lehetőség, értesítsétek őket. Köszönjük!

Jelentkezési határidő
2013.09.04

A jelentkezés feltételei
Jelentkezési adatlap kitöltése
Rövid bemutatkozó levél

Elvárások
Konstruktívitás, együttműködő készség

Általános feladatok
Részvétel a tesztjátékokon
Élménybeszámoló megírása

Az elkészült jelentkezési anyagokat az info@magus.hu email címre kérjük megküldeni.

Jelentkezési adatlapok:
játékos

 

Felhívás: Tesztcsapatokat keresünk

Dátum: 2013. 08. 28.
Felhívás

M.A.G.U.S. szerepjáték szabályrendszerének tesztelésére keresünk konstruktív szerepjátékosokból álló csapatokat.

Jelentkezési határidő
2013.09.04

A jelentkezés feltételei
Jelentkezési adatlap kitöltése
Csapat összetételének bemutatása
Fejlesztői, tesztelői, szerepjátékos tapasztalatok bemutatása
Rövid bemutatkozó levél

A csapatok összetétele
Tesztelési csapatvezető, 1 fő + 1 helyettes
Tesztelők, minimum 3 fő

Elvárások
Szerepjátékos elhivatottság
Konstruktívitás, együttműködő készség
Szerepjátékos tapasztalat
M.A.G.U.S. szerepjáték és Ynev magabiztos ismerete

Általános feladatok
Tesztelésre adott anyagok elsajátítása
Rendszeres és intenzív tesztelés
Riportok és összefoglalók rendszeres megírása
Élménybeszámoló megírása

Csapatvezetői feladatok
Folyamatos elérhetőség, kapcsolattartás
Koordinációs feladatok, személyes felelősségvállalás

Tesztelés folyamata
Jelentkezések elbírálása
Kiválasztott csapatvezetőkkel interaktív vagy személyes egyeztetés
Tesztanyagok átadása
Tesztelés, folyamatos kapcsolattartás, riportolás
Élménybeszámolók készítése

A tesztelés nem csak kihívás és szórakozás, hanem kemény munka is.
Az elkészült jelentkezési anyagokat az info@magus.hu email címre kérjük megküldeni.

Jelentkezési adatlapok:
csapatvezető
játékos